● Anda blog ● - KÖNYVAJÁNLÓK, BLOG SOK MINDEN MÁS...
Mi történt vele???

Blog - Kutyás

2017.03.10. 22:08, Anda

Szerencsére túl vagyunk az egészen. Már is rohangálunk a lakásba. Szerencsére hamar magához tért és csak 20 perc volt a műtét. De végig izgultam, föleg akkor jött rám a para amikor azzal kezdődött, hogy aláíratott velem egy papírt. Az altatás komplikációkkal jár és tudomással veszem. De hozzá tette nem lesz baj. Minek íratják alá? Utána meg ketten fogtuk a kutyát és pár perc múlva már ki is dőlt. Aztán alig vártam, hogy kihozzák a műtőből. Szegényke még tiszta komás volt és olyan rossz volt látni, de  2 órára rá, már körbe mászkált a lakásba. Nem akart piheni. Tuti zavarja a gallér, de muszáj, mert nyalogatja a sebét. De most itt alszik az ágyamba és nem férek el tőle, de ez legyen a legkevesebb. Hiszen az a lényeg, hogy pihen és nem lett semmi baja.A legcukibb a dologba mikor követ a gallérjába mindig a vádlimnak ütközik nem tudja be mérni a távolságot. Plusz itt ott fel akad vele. :)  A héten újabb könyv rendelésem érkezet meg. Olyan gáz dölelött voltam a városba erre mikor vártunk a kutyára akkor kaptam mailt, hogy megjött a könyv. De jó. Pont most. Na mindegy majd valamelyik nap elugrok érte.

Holnap reggel kellés, mert irány a szomszéd városba egy kicsit csavarogni.

A képre kattintva nagyobb lesz a kép. :)
 

Blog - Kutya műtett, aggódós

2017.02.27. 21:42, Anda

Tisztára aggódós vagyok. Végre eldöntöttem, hogy visszük a kutyámat kivágatni. Holnap kérek időpontot az állatorvostól. Tudom egy teljes rutin műtét, hiszen sok kutyát vágatnak ki. Meg nem is olyan sok idő 20 perc az egész. 
Ennek ellenére nekem, nehéz döntés volt, hiszen eleinte teljesen ellene voltam. Soha nem volt szökős és az előző kutyánkkal se volt gond. Nála nem volt ivartalnítás. De Sammy rendszerint társaságba van, ahol el van húzva előtte a mézesmadzag és olyan kor kicsit a tudata felhős lesz. Nem lát nem hall és csak a tüzelő szuka érdekli. Jó nem zabolázhatatlan, de máris nehezebb vele. Ráadásul rengeteg előnye van egészségügyi szempontból. De még is ott vannak a hátrányai is. Sok helyen olvastam nem lesz olyan játékos és még nyugodtabb lesz. Ráadásul nem tekintik a többi kankutya ellenségnek, így nem lesz verekedés áldozata. Nem teljesen, mert az agreszív kutyák ellen nem véd. De nem fogják vetélytársnak találni

A játékosságát nem szeretném elveszteni. De a többi fiú kutyánál ezek a tünetek ne mutatkoztak, vagy is nem vettem észre. De nagy nehezen meggyőztem magam, hogy akkor jobb lesz, vágjunk bele. De most bennem van a félszeg, hogy ugye nem lesz semmi gond. Jó nap, mint nap állatorvosokkal vagyok körülvéve. De akkor is. Legyünk túl rajta és megnyugszom, plusz kapjunk jövő hétre időpontot. Az nekem is jó lenne. Plusz akkor szeretnék szabira is jönni, hiszen a műtetett azt ott megvárom és utána ez egyik kutya pajtás gazdija segít és haza hozz minket. Után még komás Maci lesz. Plusz pár napig azért figyelni kell rá, nem szabad, hogy a sebét piszkálja. Ráadásul kap egy branült, ami egy napig mit ott kell hagyni. Esetleg bármi történne akkor az meg maradjon. De 1 nap után az is eltávolítható. De azt se piszkálhatja.

Nyugtassatok meg és mondjátok azt nem lesz semmi gond. 

Címkék: blog kutya

2 nap karácsonyig - Kutyakeksz recept

2016.12.22. 21:24, Anda

Szép estét. Ti szoktatok kedveskedni a házi állataitoknak karácsonykor? A sütés főzés során az én kutyám képes néha csurgó nyállal, ártatlan szemekkel nézni. Szerintem nem sok ember tud olyankor ellenállni nekik és egy-egy finom sütikét ad nekik. Pedig tudjuk jól a cukor nem jó a kutyáknak. Így erre az alkalommal sütök egy kutya kekszet neki és máris ha ezt a cselt veti be akkor abból adok neki. Tavaly találtam és most is sütöttem már neki egy adaggal ami elég sokáig kitart. Ha még van egy kis időtök akkor készítsétek el ti is nekik. Nagy sikert fog aratni. ;) A recept egy alap lesz amit bármivel felturbózhatjátok. Tavaly tepertőt raktam bele. Idén májkrémet.,

Recept:

  • 40 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 1 db tojás
  • 125 ml alaplé (leves kockából lehet csinálni vagy ha esetleg most főztél húsleves v zöldséglevest az is tökéletes)

A sütőt előmelegítjük 180 fokra (légkeverésre tettem) Összegyúrom kézzel az alapanyagokat, míg labda nem lesz. 1,5 cm-re nyújtjuk kiszúrjuk a formánkkal.  (ami otthon van sajnos még nem találtam csont és tappancs formájút így maradtak a karácsonyi formák) Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Kb 10 percig sütöttem. De ezt magatoknak kell kitapasztalni. Sütőtől függő.

Tipp: Érdemes olyan dolgot hozzá rakni amit szeret a kutyátok. Pl.: Sonka kocka, teperő, májkrém, reszelt sajt, kolbász darabkák. stb,
Jó étvágyat a kutyátoknak hozzá!

Mikulás nap.

2016.12.06. 21:01, Anda

A kutyusommal kívánok így késve mindenkinek Boldog Mikulás napot! :)

Hull a pelyhes fehér hó, jöjj el kedves Télapó!
Minden gyerek várva vár, vidám ének hangja száll.
Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró,
Jöjj el hozzánk, várunk rád, kedves öreg Télapó!

Nagyszakállú Télapó, jó gyermek barátja.
Cukrot, diót, mogyorót rejteget a zsákja.
Amerre jár reggelig, kis cipőcske megtelik.
Megtölti a Télapó, ha üresen látja. 
 

(Nagyobb méretért katt a képre)

A képnek a története, hogy elég nehéz szülés volt. Mikor haza hoztam a fejpántot rá akartam tenni és szaladt előle és megugatta. : D  Számomra azért furcsa, mert az előző kutyusom minden ilyen dolgot tűrt és Sammy az nem. :D De egy falat kajával bármit el lehet érni. :) Remélem mindenki sok finomságot kapott mikulásra. :) Szerencsére engem se felejtett el. :)

Számomra mai meglepetés az volt, hogy a munkahelyeen is gondoltak ránk. Ez is fura volt, mert az előző helyen nem volt ilyen. :) Egy kis aprócska figyelmeség. A másik eg, hogy Bátyám se feledkezet meg róla. 
 

További Szép esté mindenkinek. 

Blog 10.31.

2016.10.31. 21:58, Anda
Írhatnékom volt.

Most egy kis bloggal jövök, hiszen elterveztem, hogy a DM-be November 03-án megjelenik a Lifebook, amit én is szeretnék magamnak megszerezni. Annyit kell tenni, hogy legyen a dm kártyádon 100 pont és 1000 Ft. Sajnos én volt olyan buta, hogy sikerült el szórnom és most csak 73 pontom van. De szerencsére már egy tervet is kitaláltam. Az Alverde natúr kozmetikumokra 5x pontot adnak. Csak azzal is az a gond, hogy 72 óra alatt írják jóvá. Így reménykedek, hogy csak nem fog elfogyni amíg meglesznek a pontok. Természetesen ugyan azon a napon indul a két promó. De reménykedek, hogy sikerül a tervem.

A hétvégén megint akció volt a Libribe, így két könyvet rendeltem 20% kedvezménnyel a nettről és ma már érte is mehettem az üzletbe, azt hittem majd a hosszú hétvége után megkapom. De nagyot tévedtem. Az egyik könyvet anyumnak rendeltem a Jelenlét - Amy Cuddy és a Fogadd el magad - Szkiba Zsuzska.

Könyvek terén most úgy állok, hogy befejeztem nagy nehezen a Palotás Petra – Túl az Operencián könyvet, majd jobban részletezem mi az oka. Végül bele kezdtem Brittainy C. Cherry – Lebegés című könyvbe. Nehéz volt dönteni, hogy mennyiket fogja a kezembe. Meg fogadtam amíg kiolvasom ezeket a könyveket ami a polcomon van nem veszek másikat. Ma ahogy voltam az üzletbe a eladó csajszi felhívta a figyelmemet hogy lesznek jó akciók Novembertől és figyeljem őket. Ennyit a fogadalmamról. Pedig a Joy magazinból direkt egy könyves kupont se vágtam ki. Most tényleg nem akarom halmozni, mert utána lesz egy csomó könyv amit nem fogok elolvasni és mindig az újabbakat akarom elővenni. :D Már csak ilyen vagyok. Ebben pillanatba ásítottam egy nagyot és nem emlékszem, hogy akartam folyatni tovább a mondani valómat.
Inkább egy cukor képpel zárom a mondandómat. :) Alvós Sammy  Inkább balra szúrom be a képet mert így jobban néz ki, de akkor ezzek szerint a fönti sorok már nem érvényes. :)  Így ezzel fejezembe, hogy  további Szép estét mindenkinek. :)

Címkék: blog Élet gondok kutya
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
 

twitter,  tumblr, instragam, moly

"Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?"
     (John Grogan: Marley meg én)

 
Olvasmány lista

● ryan filmek ● film/sorozat

 
komment

Ha akarod úgy is megtalálod a hirdetés módját. Ha kell a szavazatom írjál. Ha valami nekem nem tetszik csak egyszerűen törlöm.


 
Közlemény

Nem tudok helyesen írni! Ezt nem figyelmetlenség  miatt van. Van róla papírom. Mindig próbálom javítani és Wordbe írni, de akkor is előfordulnak hibák benne. Gondoltam itt hívom fel a figyelmet mielőtt még mindenki azt hinné: Nem küzdök a helyesírási hibák ellen.

 
Arhívum
Friss hozzászólások
 
site infó


● Szerkesztő: anda;  Design by anda
Indulás: 2008.08.05. ● Téma: blog
● E-mail:  anda121313@gmail.com 
● Böngésző: Mozilla  ● Tárhely: G-Portál
● Code: LindaDesign
Másik GP oldalam: antarktisz-online.gp

Copyright © 2008 -2019

 
Számláló
Indulás: 2006-07-19
 
 

 

 


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.