● Anda blog ● - KÖNYVAJÁNLÓK, BLOG SOK MINDEN MÁS...
Mi történt vele???

Blog - Kutyás

2017.03.10. 22:08, Anda

Szerencsére túl vagyunk az egészen. Már is rohangálunk a lakásba. Szerencsére hamar magához tért és csak 20 perc volt a műtét. De végig izgultam, föleg akkor jött rám a para amikor azzal kezdődött, hogy aláíratott velem egy papírt. Az altatás komplikációkkal jár és tudomással veszem. De hozzá tette nem lesz baj. Minek íratják alá? Utána meg ketten fogtuk a kutyát és pár perc múlva már ki is dőlt. Aztán alig vártam, hogy kihozzák a műtőből. Szegényke még tiszta komás volt és olyan rossz volt látni, de  2 órára rá, már körbe mászkált a lakásba. Nem akart piheni. Tuti zavarja a gallér, de muszáj, mert nyalogatja a sebét. De most itt alszik az ágyamba és nem férek el tőle, de ez legyen a legkevesebb. Hiszen az a lényeg, hogy pihen és nem lett semmi baja.A legcukibb a dologba mikor követ a gallérjába mindig a vádlimnak ütközik nem tudja be mérni a távolságot. Plusz itt ott fel akad vele. :)  A héten újabb könyv rendelésem érkezet meg. Olyan gáz dölelött voltam a városba erre mikor vártunk a kutyára akkor kaptam mailt, hogy megjött a könyv. De jó. Pont most. Na mindegy majd valamelyik nap elugrok érte.

Holnap reggel kellés, mert irány a szomszéd városba egy kicsit csavarogni.

A képre kattintva nagyobb lesz a kép. :)
 

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2017.03.10. 22:49
xD
Moderált hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
 

twitter,  tumblr, instragam, moly

"Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?"
     (John Grogan: Marley meg én)

2017-ben összesen elolvasott könyv: 15

 
Olvasmány lista

címe: November előtt 
alcím:  Előtt 1.
szerző: Aurora Rose Reynolds
elkezdve: 17.02.19.
oldalszám: 414  o.
elolvasva:  30 o
tartalom: November: Elhagytam New Yorkot, és a rossz emlékeimet, örökre. Tenessee várt, és apa sztriptíz klubja, ahol könyvelőként dolgozom. A klubban ismertem meg Asher Maysont. Asher tipikus rosszfiú, és én nem akarok tőle semmit. .  tovább>>

címe: Új ​élet Keddtől!
alcím:  -
szerző: Luis Carlos Montalván · Bret Witter
elkezdve: 17.02.13.
oldalszám: 312  o.
elolvasva: 90 o
tartalom:  Luis Montalván, az amerikai hadsereg többszörösen kitüntetett századosa, aki kétszer teljesített szolgálatot Irakban, soha nem hátrált meg a kihívások elől. Leszerelése után azonban sebesülései és a poszttraumás stressz egyre erősebben éreztették a hatásukat. Luis már nem nagyon bízott a gyógyulásban.Aztán megismerte Keddet, a finom lelkű golden retrievert, akit sérült emberek ellátására képeztek ki. tovább>>

címe: Hová lett Audrey?
alcím:  -
szerző: Sophie Kinsella
elkezdve: 16.11.20.
oldalszám: 300 o.
elolvasva:  31.o
tartalom: Audrey hetek óta nem teszi ki a lábát a lakásból. Édesanyja szerint olyan, akár egy törött porcelánváza. A szomszéd srác szerint olyan, akár egy lökött celeb, aki napszemüvegben ül az elsötétített szobában. Linus szerint pedig olyan, akár a rebarbara, ami csak árnyékban érzi jól magát. tovább>>

címe:Szigor II.
alcímA pillangók ébredése
szerző: Lakatos Levente
elkezdve: 17.02.11.
oldalszám: 350 o.
elolvasva:  befejezve
tartalom:  Liza szinte összeroppan kényszer szülte kapcsolatának béklyói alatt. Az aranykalitka egyre szűkebb számára, a boldogság lehetőségétől is megfosztottan semmire sem vágyik jobban, mint hogy visszakapja szabadságát. Az összeomlás peremén egyensúlyozva egy botrányos éjszakát követően úgy dönt, hogy külföldre utazik. A kormánypárt új szóvivője, Szentesy... tovább>>

címe:Szigor I.
alcímA tiltás gyönyöre
szerző: Lakatos Levente
elkezdve: 16.11.07.
oldalszám: 338 o.
elolvasva:  befejezve
tartalom:  Liza és vőlegénye, a fényes politikai karrier előtt álló Sándor a kívülállók szemében tökéletes álompárnak tűnik, ám színlelt boldogságukat kínos titkok tartják egyben. Mikor a lány egy félreértés folytán találkozik egy sármos idegennel, aki darabokra töri a testi és érzelmi nélkülözés... tovább>>

●  könyvek ● ryan filmek ● film/sorozat

 
komment

Ha akarod úgy is megtalálod a hirdetés módját. Ha kell a szavazatom írjál. Ha valami nekem nem tetszik csak egyszerűen törlöm.


 
Közlemény

Nem tudok helyesen írni! Ezt nem figyelmetlenség  miatt van. Van róla papírom. Mindig próbálom javítani és Wordbe írni, de akkor is előfordulnak hibák benne. Gondoltam itt hívom fel a figyelmet mielőtt még mindenki azt hinné: Nem küzdök a helyesírási hibák ellen.

 
barátok // blogok

 Jelentkezni a chat be lehet.



 
    

 
Arhívum
Friss hozzászólások
 
site infó


● Szerkesztő: anda;  Design by anda
Indulás: 2008.08.05. ● Téma: blog
● E-mail:  anda121313@gmail.com 
● Böngésző: Mozilla  ● Tárhely: G-Portál
● Code: LindaDesign
Másik GP oldalam: antarktisz-online.gp

Copyright © 2008 -2017

 
Számláló
Indulás: 2006-07-19