Vannak olyan gondolataim, amit nem szívesen osztok meg itt. Nem tudsz miről írni, mert sokszor ezen jár az eszed. Nem tudom hányszor fogtam bele abba bejegyzésbe, hogy megírjam min törtem az agyam. Most eljutottam arra színtere, hogy ködösítve meséljek róla. Tudom nehéz hiszen akkor nem lehet róla írni, de még is próbálkozom vele.

Nem csak én vagyok ezen a földön azzal amikor az ember régen valamit nagyon szeretett volna és minden percben azon törte az agyát vajon hogy érheti el, valaha megkaphatja. Nem csak képzelgése tárgya. Akkor egy apró jel is arra utal, hogy az övé lehet, meg érezheti a sok munka gyümölcsét, akár egy pillanatra is. A sok küzdelem, gyötrelem és semmi eredmény. De hosszú ideig csak reménykedik utána, fejre esik. Még se jött össze a dolog. Aztán azon kapja magát az ember, amit nagyon akart már nem érdekli, el is felejteti, hogy mennyire szerette volna. Főleg ha sok idő telik el és teljesen megváltozik, a nézettei és csak nevette a múltján akkor mennyire gyerekes voltam és olyan álmokat kergettem, ami fölösleges idő pocsékolás volt. Akkor, még mert nagyokat álmodni és biztos volt benne elérheti. Most meg az apró álmok, célok elérése is nagy öröm.  A sors iróniája, amikor az ember igazán tud nevetni magán és azt mondja, basszus régen mennyire szeretem volna, most meg lehetőség adódik és fogja a fejét, miét most és miért nem régen történt ez meg? Akkor nem tudom mit adtam volna meg ezért.  Hogy elhúzzák a mézes madzagot előttem.  De tényleg most már megint csak nevetek rajta és úgy könyvelem ilyen a sors…

"A részeg ember mondatai ugyanazok, mint a józan ember gondolatai!"