● Anda blog ● - KÖNYVAJÁNLÓK, BLOG SOK MINDEN MÁS...
Mi történt vele???

3. nap: Írd le a napodat nagy részletességgel

2012.07.09. 23:40, ● คηđค. ●

Reggel 8-9 körül ébredtem föl. Nem tudom pontosan mikot csak arra emlékszem anyám szólt, hogy itt van unokatesóm. Megkávéztam, beszélgetünk a konyhába. Aztán töltöttem le neki filmet és azt nézte egy darabig. Majd dél fele meg csináltam a kaját. Saját készítésű töltött kosárkának mondanám. Volt benne párizsi, kukorica, hagyma, cukkini és tejfölös szósz. De közbe 10 körül jött barátnőm. Aztán így egy újabb adag kávé és vele dumáltunk. Aztán dél körül egy jó kis vita lett az egészből. Jól összevesztem anyámmal. 1 körül lelépet barátosném. Délután gyöngyöt fűztem, netteztem, zenét hallgatunk. Közbe töltöttem le valami rajzfilm sorozatot uncsimnak aztán azt nézte. 6 fele pedig elmosogattam és utána le is léptem otthonról, mert megint bele akart kezdeni a vitába. Így este kibicikliztem barátnőmhöz. Teljesen gondolat olvasó, mert mikor oda értem hozzá rögtön mondta, hogy akkor menjünk cigit venni. Hiszen tudtam most arra van a legnagyobb szükségem. Végül 1,5 órát sétáltunk. Haza tekertem és közbe hívott anyám mikor jövök. Tudtam, hogy most már nem lesz több vita és végre leállt. Ettem párfalatot, aztán fürdés és hajmosás. Végül most itt ülök a gép előtt. De most már ezek után alvás.

Eddig úgy néz ki csak egy éjszakára kimegyünk Gyomára.

Még nincs hozzászólás.
 
 

twitter,  tumblr, instragam, moly

"Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?"
     (John Grogan: Marley meg én)

 
Olvasmány lista

● ryan filmek ● film/sorozat

 
komment

Ha akarod úgy is megtalálod a hirdetés módját. Ha kell a szavazatom írjál. Ha valami nekem nem tetszik csak egyszerűen törlöm.


 
Közlemény

Nem tudok helyesen írni! Ezt nem figyelmetlenség  miatt van. Van róla papírom. Mindig próbálom javítani és Wordbe írni, de akkor is előfordulnak hibák benne. Gondoltam itt hívom fel a figyelmet mielőtt még mindenki azt hinné: Nem küzdök a helyesírási hibák ellen.

 
Arhívum
Friss hozzászólások
 
site infó


● Szerkesztő: anda;  Design by anda
Indulás: 2008.08.05. ● Téma: blog
● E-mail:  anda121313@gmail.com 
● Böngésző: Mozilla  ● Tárhely: G-Portál
● Code: LindaDesign
Másik GP oldalam: antarktisz-online.gp

Copyright © 2008 -2019

 
Számláló
Indulás: 2006-07-19
 
 

 

 


Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!