"Mikor kicsi voltam, nem az volt nekem a nagy titok, hogyan csinálnak gyereket, hanem hogy miért. A tennivalókat értettem – a bátyám, Jesse, részletes tudnivalókkal szolgált –, bár akkor biztos voltam benne, hogy valamit rosszul tud. A többi korombéli még azzal volt elfoglalva, hogy a tanár háta mögött a „pénisz” és a „vagina” szavakat keresgélték az iskolai értelmező szótárban. Engem egyéb részletek érdekeltek. Miért van például, hogy némelyeknek csak egy gyerekük van, más családok meg mintha a szemünk előtt osztódnának? Vagy hogy Sedona, az új lány az iskolában, miért meséli fűnek-fának, hogy arról a helyről nevezték el a szülei, ahol őt csinálták. („Milyen jó, hogy éppen nem Jersey Cityben voltak”, mondta erre mindig az apám.)
Most, hogy tizenhárom éves vagyok, ezek a különbségek még bonyolultabbnak tűnnek: például van egy nyolcadikos, aki kimaradt az iskolából, mert „bajba került”. A szomszéd nő meg szándékosan teherbe esett, nehogy a férje beadja a válópert. Tényleg, ha most leszállnának a marslakók, és megvizsgálnák, miért születnek a Földön gyerekek, arra jutnának, hogy a legtöbb embernek véletlenül lesz gyereke, mert akkor éjjel túl sokat ittak, vagy mert a születésszabályozás nem száz százalékos. Vagy ezer más okból, de egyik sem túl dicséretes.
Én viszont nagyon speciális célból születtem. Nem egy üveg olcsó bor vagy a telihold vagy a pillanat heve miatt. Hanem mert egy tudósnak sikerült úgy összehoznia az anyám petéjét az apám spermájával, hogy értékes, különleges genetikai kombináció keletkezzen. Az igazság az, hogy amikor Jesse nemileg felvilágosított, és én, a nagy hitetlen, elhatároztam, hogy megkérdezem az igazat a szüleimtől, többet kaptam, mint amire számítottam. Leültettek, és elmondták a szokásos szöveget, persze – de azt is elmondták, hogy azért választottak éppen engem embrió koromban, hogy megmentsem a testvéremet, Kate-et. – Így még jobban szerettünk téged – hangsúlyozta az anyám –, hiszen pontosan tudtuk, mire számítsunk.
Azon persze elgondolkodtam, mi lett volna, ha Kate egészséges. Valószínűleg még mindig a mennyben vagy valahol másutt lebegnék, és arra várnék, hogy kis időre hozzákapcsolódhassak egy testhez odalenn, a Földön. Biztos, hogy nem ehhez a családhoz tartoznék. Szóval, az a helyzet, hogy én, egyedüliként e kerek világon, nem véletlenül kerültem ide. Márpedig ha a szüleinknek céljuk van velünk, akkor az a jó, ha az a cél létezik. Különben mi sem létezünk."

{Jodi Picoult: A nővérem húga}