új design. I <3 domo.2012.01.09. 23:34, ● anda ●

Ideje egy újabb blog bejegyzést létrehoznom. Most fogok értelmesebb bejegyzéssel elődrukkolni. Ideje lenne már bemennem az egyetemre, de úgy néz ki pénteken teljesülni fog, ha minden igaz. Úgy volt szerdán megyek, de nem úgy alakult, hiszen írta a BBank és 11-től ilyen tájékoztató féle és válogatás lesz. Kíváncsi leszek mi sül ki belőle, azért szeretnék bejutni. Főleg gyerekkori barátnőm örvendezett a hétvégén, amikor mondtam neki, hogy vannak állások meghirdetve és elküldtem az önéletrajzom. Aztán majd kiderül mi lesz, végül is itt már nem izgulok, mint egy vizsga előtt. Hiszen nem csak az számít, milyen végzetséged és mennyit tanulsz, hanem szimpatikus vagy-e és szerencséd van. De azért már jó haladok Január folyamán ez lesz a második ilyen állás „interjú”. Nem tudom, hogy ezt lehet annak nevezni. Aztán visszakanyarodva a sulira meg kéne vennem a meghívókat. Így elgondolkozva írnom kéne egyik barátnőmnek is, mert nem tudtunk két ünnep között találkozni és szerintem mostanság nem tudom, hogy fog sikerülni. De amúgy annak örülök, hogy anyumnak nem fáj annyira a lába miután leszedték a gipszet és el tud jönni a diplomaosztómra.

Hétvégén ahhoz képest, hogy nem akartam bulizni, menni megint az lett a vége és iszogattunk is. Pedig nem új évi fogadalomnak tudtam be, de megfogadtam vissza szorítok a iszogatós bulik számából, de ez nem jött össze. De amúgy a cigizési szabályoknak, mint dohányos örülök, próbálom a pozitív oldalát felfogni. Nem dohányoztam annyit, mert kint hideg volt és nem itta át a hajamat a büdös dohány szag. Amúgy ilyen szempontból a hideg jó arra, hogy azért jelentősen kevesebbet cigizek. Hiszen nincs kedvem kint álldogálni az udvaron a lakásba meg egyáltalán nem dohányzunk. Hol is tartottam, mert egy röpke kis szüntet tartottam. Hazaért bátyám aztán kipanaszkodtam magát nekem. Inkább nem is folytatom a cigi témát. Ha valaki mondja, miért nem szokok le, majd leszokok, ha lesz kedvem hozzá és rá szánom magam. Úgy érzem annyira nem lesz gondom a leszokással.

Most itt ülök már egy perce és azon gondolkozok még mit akartam megosztani, de semmi nem ugrik be, de szerintem már nem is fogom tovább erőltetni a gondolkodást. Inkább szerintem neki állok még sorozatott nézni. Nem sokára Bones rész már várom. Meg most elkezdtem a Gyilkos elméket, de rá jöttem arra, hogy az 1. évad pár részét már láttam. :D
|