2009.08.24. 22:33, anda
LGT - Egy elfelejtett szó
Van okom, arra most már tényleg, hogy a német juhászkutyákban nem bízzak meg. De tényleg jó páran azt papolják mennyire megbízható egy fajta. Számomra soha nem az volt. Kezdjük azzal egyszer egy olyan kutya támadt meg engem. Azóta valahogy nem tudok megbízni ebben a fajtában. Ha nem nevelik rendesen és nem foglakoznak vele nagyon könnyen meg tud hülyülni. Ez teljes mértékben igaz, mert ma történt az eset. Be volt zárva 2 hétig és kiengedték. Ennek az lett a következménye, hogy szegény keresztlányomat harapta meg két helyen is. A könyökét azt még nem olyan mélyen és a hátát, ami elég mélyen. Jó annyira nem lett komoly, de azt tuti lelkileg megviselte. Meg lehet nekem kell mennem holnap vele a korházba, hogy átkötözzék. De ez még nem biztos. Majd attól függ ki ér rá és ki nem.
Nem tudom, hogy sikerült megint. De megint leamortizáltam a torkom és fáj. Tegnap még szarabb volt. Most már kezd azért helyre állni. Csak felmerült az kérdés ne hogy megint víz legyen a tüdőmbe. De az mikor volt már? Lehettem 6-7-es. De mikor valami bajom van anyum mindig ezzel jön. Csak az a lényeg, hogy nem kellet volna annyi hideg lőrét innom.
Nem tudom valahogy tegnapi nap elég szar hangulatba telt. Valahogy soha nem szeretem a vasárnapot. De egy csomó filmet megnéztem. Kezdtem a Másnaposok, Hana Montana, aztán a tv-be meg néztem a Shrek2, aztán a Casanovát és végül a 200 éves embert. Valamivel el kellett töltenem az időt.
Meg találtam az egyik régi írásomat, amit kb. 2 éve írhattam. Életem legrosszabb napjáról. Nem nagy szám… Bővebben alatt meglelitek.. ^^
Ez nem álom valóság…
- Szia Papi! – dobtam le a táskámat és leültem az ágyra mellé
- Szia! – puszilt meg majd picit fele emelkedtem és a feje búbjára adtam puszit ahol kopasz volt már
- Mi volt az iskolába?
- Semmi fárasztó, unalmas és azt hittem elalszok az órán! – dőltem hátra az ágyon
- Hány ötöst kaptál?
Ezen a kérdésen mindig elmosolyogtam, hisz tudja nagyon jó már csak zh vannak és csak félévkor kapunk jegyet, de ezt a kérdés szinte minden nap felteszi nekem.
- Ötöt – mosolyogtam mellé
Igen sajnos ő nem tudott kimozdulni a lakásból az egyik lábát amputálták. De mi soha nem tekintetünk másképp rá, ő az én édesapám. Akivel nagyon sok élményt megéltem. Nagyon sok országot bejártunk a családdal. Apja lánya kapcsolt köztünk nagyon szoros volt. Pedig érdekes Anya mindig azt mondta, hogy engem nem akart. De mégis nagyon szeretett. Ha kinyögtem valamit vagy kivertem a cirkuszt miatta, akkor ő volt az első aki próbált vigasztalni és megvette nekem.
- Ááá agyilag lefáradtam! Az a szar számvitel úgy utálom! – néztem előre
- Addig örülj amíg tanulhatsz!
- De utálom! Tényleg ma kell menni a boltba?
- Nem most nem kell!
- Jól van elmegyek kajálni, de mi a kaja?
- Karfiol leves, meg rántott hús! De a leves nem a kutya tányérjába landoljon!
- Jól van eszek belőle!
A táskámat bevittem a szobámba és ledobtam a sarokba majd bátyám szobájába vezettet, az utam most szerencsére délután dolgozik így tudok nyugodtan internetezni anélkül, hogy összevesszünk. Bekapcsoltam a gépet és mentem a konyhába. A levesből egy kanállal tudtam leerőszakolni a torkomon.
- Dave – suttogtam halkan, hogy apa meg ne hallja – Gyere
Kiöntöttem a tányérjába, ami 2 perc múlva már hűlt helye volt. De nem elégedett meg ennyivel leült mellém a földre és onnan próbálta kifrusztrálni az egy szelet húst. Le se vette róla a szemét ezért is adtam oda az utolsó falatot, amit boldogan rágott meg. A tányéromat szokásosan csak a mosogatóbba raktam azzal a jelszóval majd elmosogatom.
- Itt vagyok! – ültem le a fotelba ami Apa ágyától 20 centire volt
- Úgy fáj a hátam tuti elaludtam meg masszírozod nekem.
- Persze! - ültem mögé 10 percig masszíroztam a vállát
- Köszi!
- Szerintem megyek gépezni!
- Jól van!
Elég sokáig gépeztem meg néztem a szokásos dolgokat honlapom, iwiw, myvip, freemail. Majd szokásosan elkezdtem keresni, hogy milyen frisseket rakjak föl. Néha egy kis szünetekkel, mert Apa megkért, hogy hozzak be neki valamit. De még mindig panaszkodott a hátára. Megkérdeztem, hogy megint meg masszírozzam. De nem kellett. Megint visszavonultam a szobába, hogy tovább internetezek és kedvenc sorozatomat nézem meg. Amit nem tudok kihagyni mert pont a legérdekesebb résznél tart.
- Andi! – hallatszott a kiabálás a másik szobából
- Mondjad! – slattyogtam át a szobájába
Már abba a fotelba ült ahol én előbb és onnan nézte a tv-t.
- Hozol nekem egy pohár szódát?
- Persze!
Levettem a konyha polcról a poharat és a ballonból engedtem neki.
- Tessék! – adtam a kezébe és szétterültem az ágyán, mert a Mónik show ment és lekötött egy érdekes muksó
A téma az volt, hogy a gyerekem meleg. Azt néztük közösen, meg egyes értelmiségi szinten nagyon jókat röhögtem. Majd a műsor végén Apához fordultam.
- Én nem tudom mit csinálnák ha a gyerekem meleg lenne. De nem szeretném, hogy az legyen.
Ezzel mondattal vonultam át bátyám szobájába akkor nem tudhattam, hogy ez lesz az a mondat amit életembe mondhattam neki utoljára még a mai napig ott cseng a fülembe így kellett elválnunk. Én beszéltem vele utoljára.
Anya jött haza 7 fele és akkor kiabálást hallottam a másik szobából. Rohantam ahogy tudtam és anya küldött a konyhába hozzak cukrot mert lehet, hogy le esett a cukra és komába esett. Hívtam a mentőket és minden egyes porcikám remegett a gyomrom összeszorult és teljesen kétségbe estem. Nem sokra rá jöttek ki a mentősök és közölték velünk sajnos nem tudtunk segítetni rajta, akkor tudatosult bennem, hogy mi van. A földre estem a konyhába és pár percig csak néztem ki a fejemből és nem tudtam felfogni mi történt egy könnycsepp se hagyta el az arcomat. Nem tudtam felfogni egyszerűen nem hittem el, hogy ez velem történik. A mentősök oda jöttek és a kezét nyújtva azt az egy szó hagyta el a szájukat, hogy őszinterészvétem. Akkor tudatosult bennem meghalt és a könnyeim csak úgy patakokba folytak végig az arcomon. A gyomrom még jobban összeszorult és fel alá járkáltam nem tudtam bemeni abba szobába. Nem tudtam arra az életlene testre rá nézni hisz az már nem ő az csak egy test. Ő már nincs itt és soha nem hallhatom a biztató szavait vagy a tanácsait vagy a nevetését vagy a vicceit ha szomorú voltam és próbált felvidítani. Remegő végtagokkal és síró hanggal vettem elő a telefont, hogy bátyámat értesítsem. Egyszerűen olyan volt mint ha lelassították volna az időt és a percek óráknak tűntek volna. Csörgött a telefonja és kétségbe estem mit mondjak neki. Tudtam ha nem mondom akkor tuti nem fogják elengedni a munkahelyéről.
- Szia! – szólt bele még egy boldog hang akkor ő még nem tudta csak a vonal másik túl oldalán sírtam és ennyit nyögtem ki
- …gyere haza, mert baj van! Apa meg hallt!- sírtam el magam
A vonal túlsó oldalán egy szót se tudott kinyögni csak hosszú másodpercek után ennyit:
- Megyek haza! – és letette szerintem ő se tudta felfogni a dolgot.
Életem leghosszabb éjszakája volt csak sírtam-sírtam és próbáltam fölfogni, Hogy igaz tényleg itt hagyott minket? Győzködtem magam, hogy lehet csak egy rossz álom és másnap felébredek és bemegyek a szobájába… és látom az arcát, hallhatom a hangját. De nem itt hagyott. Pont ő akire még az életembe a legnagyobb szükségem volt rá. Az éjszakát átbeszéltük Anyával én álomba sírtam magam. Akkor nem álmodtam semmit, mikor reggel fölébredtem rá néztem az órára reggel hét óra volt Anya nem volt mellettem. Egy percig gondolkodtam, hogy tényleg megtörtént a tegnapi nap és mikor rá jöttem, hogy ez valóság nem állom megint elindultak a könnyeim… Azt mondom ez volt életem legrosszabb ébredés azt hittem egy percig csak álom volt…
Hosszú idő után jöttem rá meg Anyukámmal is beszéltünk mikor arra a bizonyos október 11. gondoltunk vissza olyan volt mint ha megszervezte volna, hogy akkor haljon meg amikor senki nem volt ott… Lehet nem akart, hogy mások lássák szenvedni. Még mindig egy jó vagy rossz cselekedettem után az ö szavai csengenek a fülembe mit mondhatott volna ha itt van velünk. Mindig elő jön bennem a hiánya és mindig azt mondom az olyan embereknek akik nem becsülik meg a szeretteit: Addig becsüld meg amíg él, ha már elveszíted akkor fogsz rá jönni, hogy hiányzik és nem töltöttél vele elég sok időt. Én megtettem mindent magamtól és a lehető legtöbb időt töltöttem vele. Ha most már rágondolok egy szép emlékre akkor mosoly húzódik a számon, nem sírás semmi csak az a kellemes emlék amit eltöltöttem vele. Rengeteg mindent tanultam tőle amit az életbe soha nem fogok elfelejteni és azt mondom én is olyan kapcsolatot szeretnék kialakítani a gyerekeimmel mint ami köztünk volt...
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Friss hozzászólások
Archívum
