● Anda blog ● - KÖNYVAJÁNLÓK, BLOG SOK MINDEN MÁS...
Mi történt vele???

Kedvet kaptam

2009.02.26. 17:05, anda

Végre haza értem és most ezeket a sorokat gépelem. Kedvet kaptam most a blogoláshoz amit az elmúlt pár napban nem éreztem késztetést a netezéshez. Egyszerűen filmet néztem még msn se voltam fent már vasárnap óta. Ma voltam az általános iskolámba. Ballagásom óta nem tettem oda be a lábam. De keresztlányomnak volt tánc bemutatója és arra mentem el. Mikor meglátott szaladt oda hozzám és megölelt. Annyira aranyos. De az egész bemutató az volt. De megint csalódnom kellett úgy mint az óvodámba most az iskolámba is. Olyan nagyra emlékszem és most ahogy végig néztem egyáltalán nem nagy. De sok minden megváltozott. A lila ajtók eltűntek most már sima snassz fából készült ajtók és a táska tartó is ahol mindig szünetekben ültünk rajta és jöttek a tanárok, hogy az nem arra való. Már nem azaz iskola amit én ott hagytam és 8 évig jártam oda. Ahol én kezdetem az első osztályt azt már lebontották most ott üres terep van és nő a gaz. Ahol 4-be voltunk az sincs sehol. Most már csak az a nagy épület van ahova a felsősök jártak és azt bővítették ki. Már nincs az a filling meg, hogy mi ebbe az épületbe vagyunk a kicsik meg a másikba. Ahol volt a bemutató óra az volt régen a technika termünk abból is kondi terem lett. Az is milyen pici helység. Akkor még minden nagy volt ahogy az ember nő úgy látja kisebbnek a dolgokat. Elég alacsony növésű voltam általános iskolába, Én közép suliba nyúltam meg. Torna sorba mindig az utolsó előtti helyet foglaltam el. Most szerencsére olyan közép magas vagyok. Se túl magas se túl alacsony. Pont megfelel számomra. Végül is nem tudok kérvényt benyújtani, hogy még kéne 10 centi. Mondhatóm, hogy egy elég fárasztó heten vagyok túl. Fárasztja az embert, ha minden órán teljes lélekben ott van. A héten sikerült le írnom mindent és büszke is vagyok magamra. Ez az első hetem, hogy teljesen ott voltam az órákon. Nem hallgattam zenét ha nem a tanár szavait figyeltem és lelkesen írtam egy mást után a szavakat amit diktáltak. Éss ma német is hamar letelt mert figyeltem. Büszke vagyok magamra olyan szavak jutottak eszembe akit senki nem tudott. De csak halkan az orrom alá mondogattam. Barátnőm lökdösött mért nem mondom hangosam. Majd meg mondja más helyettem. Kicsit ki is akadt a tanár. Mert rá jött, hogy nagyon sokan nem tudnak olvasni normálisan. Én megúsztam a sarokba meghúzódva a látószögéből kiesve. Hétvégén most már tényleg tanulnom kell =/ De most van kedvem hozzá. Vagy is csak a számvitelhez. Siker élményem van benne… *ugrál és tapsikol* Szeretném minél jobbra megírni. Nem mondom azt, hogy max pontosra, de környékén. A fogadás nem tudom, hogy írtam vagy sem. Na az a lényeg fogadtunk, barátnőmmel, hogy ha végig figyeli az órát kap tőlem egy tábla csokit. Nem tudtam mást csinálni én is ott voltam teljes lélekben az órán és leírtam mindent. Na az a lényeg, hogy ugyan olyan csokit vettünk xD Boci eper krémeset. Tök véletlenül. A fogadás vége az lett, hogy csokit cseréltünk mert nagyon éhes volt és nem bírta tovább. De előtte dedikáltuk egymásnak most ott lóg a falamon. De meg beszéltük legközelebb emeljük a tétet és egy üveg jägerbe fogadunk. Jó poén. Legalább az ember nem unatkozik órán.

De ne csak szavak beszéljenek, hoztam képeket is, ha már valaki nem olvassa el hát ha a képeket meg lesi ;)

Így ösztönözem órán barátnőmet xD 
 
Szeretem az új kék köröm lakom alkottam :P Most a második van a körmeimen, mert tegnap festettem!
  
A tolltartóm belseje. Kicsit kipingáltam ezt hozta ki belőlem az infó óra. Egyszerűen majd nem elaludtam, mert a gépet be se lehetett kacsolni @.@ Ha be is lehet nem leht mást csinálni, mert mindenki géére rá lát! Így tiszta unalom az egész
 

nincs szükségem...

2009.02.21. 14:14, anda

A tegnapi kezdetleges jó kedvem hamar elillant. De utána újból visszajött. Csak anyummal beszéltem sokat és öntöttem belé a lelket. Annyira szeretem az ilyen családi vitákat. Amikor mi vagyunk a szemetek és anya szívja meg amikor a az én rokonságom anyának semmi köze hozzájuk. Aztán  jön a fej mosás aminek semmi értelem. Az a lényeg nekem most nincs szükségem egy temetésre annyira nem állt közel hozzám ha láttam éltembe 10x. Ha anyum saját vérszerinti nagyapám temetésére azt mondta nekem, hogy nem kell elmennem. Sajnos őt se ismeretem =/ (de ezt sajnálom, de erről se mi vagyunk a hibásak, de lényegtelen) akkor már ne hogy már keresztapám akit  látok évente-két évente (mostanság csak temetéseken) megmondja nekem mit csináljak és szent beszédet tartson. Mondta is olyan vagyok mit apukám. Mondom csak a lánya vagyok. Erre már nem tudott mit mondani. Na lényegtelen ennyit a családi hülyeségről. De vegyük a pozitív oldalát tényleg tanultam. Most fejeztem be és még a közgé prezentációs anyagot is kerestem. ^^ Kezd tönkre menni a ruter  tegnap is nem engedet vissza msn-re -.-” Kihúztam és vissza és már jó. Lehet kéne venni másikat! Amúgy ha annyira kíváncsi rám, mert lejött Pestről. Akkor temetés után ide tolja a képét .De van egy olyan érzésem, hogy majd rohannak haza. (az a baj a megérzéseim 90% bejönnek). De a röhej az mikor karácsonykor felhívtuk őket, hogy kívánjuk Boldog Karácsonyt. Ajándék osztásra hivatkozva leráztak, hogy majd picit később felhívtak. Azóta is vártuk a hívás. Azt az a gáz azóta már 2 hónap majd nem eltelt. De ezt tudtam velük most már csak temetésen fogok találkozni. Már mamám temetése után tudtam és tisztába vagyok vele. Most perpillanat jó a netem és elkezdek frisselni, mert már idegesít, hogy nem tudtam. puszi

Hétvége és suli...

2009.02.20. 18:17, anda

A héten valahogy rám jött a filmet nézhetnék és neki ültem a Gokusen-nek amit régen láttam. De most már más szemmel ^^ Hisz akkor még nem volt nagy kedvencem Jun. Jó akkor is szeretem a karakterét. De most még jobban. Még onnan jött a Bátyás dolog. A hétvégém jó is volt meg nem is annyira nem részletezem. Az a lényeg olyan emberekkel találkoztam akiket kb. 1 éve elkerültem. De most ők is ott voltak. Na mindegy anno  rá jöttem nem jó társaság és jobb őket hanyagolni. Most a hétvégén csak megerősítette döntésemet. A Suli szokásos.  Csoport társammal szórakoztatjuk egymást ha már szét unjuk a fejünket. Egyetlen egy óra ami leköti a figyelmemet az a Számvitel. valamiért most nagyon elszánt vagyok azzal a tantárggyal kapcsolatba. Meg próbálom a legtöbbet ki hozni magamból és tök jó mert siker élményem van (: Emlékszek ilyen dolgokra, de most legalább kezdem helyre rakni őket és ez annyira jó érzés számomra. Eddig csak szenvedtem vele és soha nem értettem semmit ami engem nagyon feltud ideggelni és ezért is hagytam a fenébe. A héten egyedül csak a német ami kínszenvedés. Egyszerűen nem tud lekötni és nem tudok figyelni úgy is hülye vagyok hozzá. Valahogy ez a nem figyelek hülyeség már középiskola óta meg van. Szartam rá a németre. Lehet ez a problémám és ezért nem vagyok jó belőle. De annyira nem szeretek leülni és tanulni hozzá. Jövő héten megpróbálok egyetlen órámat se kihagyni. Főleg csütörtököt, mert barátnőmmel fogadást kötöttünk. =) Az a lényeg soha nem tudunk figyelni és leírni mindent előadáson és egy tábla csokiba fogadtunk, hogy ha mindent leír akkor én veszek neki ha nem akkor ő nekem. Jelentem az én figyelési képességem jobb mint az övé. Számvitelt is egy óra és feladja én nem ^^. De már azt mondta úgy is veszteni fog így meg vette előre. nekem még majd vennem kell.

Új dizi a blogon. Tudom lila és én nem vagyok lila mániás. Csak azaz emberke aki a fejlécemen van xD Így az egyik képen a hajából szedtem ki ezt a lila színt :P Igen Bambit nem tudtam kihagyni!

A hétvégén fogalmam sincs mit fogok csinálni. Csak annyit tudok a héten tele nyomtam magam fájdalom csillapítóval. Minden nap valamim fájt =/

Rockstar BAMBI...

2009.02.13. 23:43, anda

De rég blogoltam, de már többször rá vettem magam és egyszerűen nem volt kedvem leírni ami velem történt vagy addigra nem jutott semmi érdemleges az eszembe. Egy újabb sulis heten vagyok túl. Nem mondhatom túl hosszúnak hisz Hétfőn nem voltam így nekem csak Keddtől Csütörtökig volt. Szerdán Ildivel a városba lógtunk :P Elém jött a sulihoz. Az óra végét ellógtam, mert nem akartam Ildit megváratni. Meg ő volt a megmentőm szét untam a fejem. Zenét hallgattam. Meg Barátnőmmel röhögtem. Igen jegyzetelni luxus. Csináltam is képet az órai felszerelésemről! ^^

Csütörtököm kín szenvedés volt az Német óra 11:00-től 13:40-ig. De amit kell tanulni. Tiszta gáz. Alapból nem vagyok jó németből erre közgazdaságtani fogalmakat tanulunk @___@ Mi a kereslet, kínálat és a fogalmuk. Ha az ember még magyarul se tudja! (jó tudom ezeket mert ez mind alap fogalmak) Akkor németül, hogy nyögje ki. Na mindegy nagyon biztató lesz. ezt a félévet is valahogy csak megúszom! *reménykedik* Aztán délután lezsibbadva punyadtam estig. Aztán este meg jött Ildi. Megint koncertet kezdtünk el nézni csak sajna olyan szar minőségbe volt, hogy úgy nem volt jó. De szokásunkon híven röhögtünk egy sort. De előtte 9-11-ig Anyummal dumáltunk a konyhába. Aztán vonultunk el a szobámba. Nem tudom mi lesz a kocsma túránkkal. Hóba nem megyünk -.-’’ De ez már megszokót, ha tervezünk valamit tuti szar idő lesz! Így szerintünk halasztjuk és csak egy kocsmát veszünk célul azt a többit majd kiderül, hogy megyünk bulizni vagy sem. A tegnapra vissza térve. Nagyon megtette a hatását a német óra, mert ilyen zúzósabb zenéket hallgatunk. (japánt persze) és Babival elkezdtem hülyülni {lásd itt ha nem tudod ki} aztán elővettem a karkötőimet és a nyakára akasztottam így rocker Bambit csináltam. Még gitárt is xD Tök jó lett. Azt a végén elkezdtünk képeket csinálni. Mire képes az ember ha fáradt? @__@  Vagy csak alapból hülye vagyok. De tök jó elvoltam vele. Itt is a képek:
   
    
    

Mai napon felkeltem Bátyámnak szarkedve volt. o_O Mint kiderült azért mert nekem kellett volna kaját csinálnom. Ez csak mind Mamáméknál derült ki. Na mindegy elmásztam a városba hajfestékért. Nem kaptam kéket -.-” Se olyat mint amit a múltkor ajánlottak. Így vettem Palette color XXL az a vadító violett színűt ilyen van Ildinek is ^^De legközelebb tuti olyan lesz. Ja meg feketét is vettem amit már fel is kentem a hajamra. A csíkjaimat az kihagytam, hogy holnap anya fesse be nekem mert azt nem tudom. xD De ma nem jött haza anyukájánál alszik. Na mindegy felültem a  buszra és nem volt kedvem egyedül itthon ücsörögni így mentem nagyiékhoz. Legalább meg száradt a ruháim. Aztán 7 fele jöttem haza, de marhára örültem, mert azt hittem nem tudok bejutni a házba o_0 nem tudtam kinyítni a kiskaput. Már bátyámat hívtam, hogy nem-e tud haza ugrani a munkahelyéről. Mert nem tudok bemenni és annyira rossz volt mert szegény kutyim ott nyüszített nekem *__* De nagy nehezen sikerült. :P Így gyors csörögtem bátyámnak, hogy nem kell bejutottam. Aztán lepakoltam meg etettem Devit meg a cicákat. Aztán irány havat seperni a utcára. Annyira imádom! :S Majd hajat festettem és bátyámat meg leptem a déli ebéd elmaradása miatt egy vacsival, mert tudtam ha haza jön nagyon éhes lesz. Elértem a célom. ;) Jól esett neki! Igen a férfiakat a hasukon keresztül kell megfogni. Jó ő bátyám, de engesztelés képen bejött. Még meg is dicsérte! Most meg itt ülök a gépe előtt zenét hallgatok és gépelem be ezeket a sorokat. de már érzem azt, hogy csak kifárasztott ez a nap. Azt el is felejtettem. Még egy fél órát kint játszottan a kutyámmal, mert imádja a havat. Olyan imádni való olyankor (: Most meg már kifáradva itt szunyál a letakart ágyamon. A kis sunyi felmászott. De soha nem tudok rá haragudni. Holnap meg megyek szülinapra. Mamám 85 éves lesz. Nekem ezért fontos ez a nap nem a Valentin nap miatt. Amit már megint a Nyugatiaktól szedtünk át, hogy azzal a kereskedők megnöveljék a forgalmukat. De ha szémodra fontos egy ember akkor ne hogy már ezen az egy napon jusson eszébe, hogy meglepjen vagy együtt töltsétek. Szerintem fontos minden nap éreztetni az emberrel, hogy mennyire szereti a másiakt egy apró féltéssel vagy csak ha megöleled vagy éreztetted vele, hogy fontos neked. Igen picit elkanyarodtam. Tényleg még sikerült kék köröm lakott is beszereznem (: Most fekete és kék a körmeim váltják egy mást. Most már úgy érzem mindent leírtam amit akartam Most már megyek és fölrakom a frisseket az oldalamra =) Mer azzal is elvagyok csúszva. CHU~ (puszi)

Röviden...

2009.02.05. 20:40, anda


Végre ma 9-ig aludhattam, de az én formám majd nem elkéstem, mert 11-től volt órám és én még 10:20-kor itthon voltam. Persze, hogy ilyenkor nem mennek buszok. Így rohantam az egyik buszmegállóba. Az tőlünk olyan átlagos sétálással 20- 25 perc nekem sikerült most 10 perc alatt oda érnem. Aztán a tanár elmondott mindet kb. 40 percben és jöhettem is haza. Aztán fél 3 fele hívott Ildi, hogy nincs kedvem menni a városba. Mert gitárhúrt akar venni. Annyira jó idő volt, hogy én csak mellénybe ő meg pulcsiba jött. De jó hogy elkapott minket az eső. @___@ Mert mentük még a Müllerbe gumicukorért. Ott vannak a legfinomabbak sikerült is egy jó nagy dobozzal szerezni. Most meg kb. olyan fél óra és jön hozzám. Filmet fogunk bámulni. A vizsgák utánra terveztük xD. Ennyit is a blogról, mert idő közben itt is van :P

 
 

twitter,  tumblr, instragam, moly

"Egy kutyának nem kell luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszéli talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Ő csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod el ezt? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel?"
     (John Grogan: Marley meg én)

 
Olvasmány lista

● ryan filmek ● film/sorozat

 
komment

Ha akarod úgy is megtalálod a hirdetés módját. Ha kell a szavazatom írjál. Ha valami nekem nem tetszik csak egyszerűen törlöm.


 
Közlemény

Nem tudok helyesen írni! Ezt nem figyelmetlenség  miatt van. Van róla papírom. Mindig próbálom javítani és Wordbe írni, de akkor is előfordulnak hibák benne. Gondoltam itt hívom fel a figyelmet mielőtt még mindenki azt hinné: Nem küzdök a helyesírási hibák ellen.

 
Arhívum
Friss hozzászólások
 
site infó


● Szerkesztő: anda;  Design by anda
Indulás: 2008.08.05. ● Téma: blog
● E-mail:  anda121313@gmail.com 
● Böngésző: Mozilla  ● Tárhely: G-Portál
● Code: LindaDesign
Másik GP oldalam: antarktisz-online.gp

Copyright © 2008 -2019

 
Számláló
Indulás: 2006-07-19
 
 

 

 


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre