Ismét itt. Nem tudom milyen gondolat menet késztettet arra, hogy újból gépeljek. Lehet végre bele szoktam a munkába. Több mint féléve dolgozok, vagy is ha pontosan akarom kiszámolni akkor pontosan 7 hónapja. Nem mondom azt, hogy annyira soka időt fogok itt tölteni. De ha kedvem lesz írogatok ide. rengeteg dolog van az életembe ami már nem úgy van mint amikor abba hagytam a blogot. Nem szeretem a változásokat, de az unalmas életet se. Szeretem volna egy nagyobb újítást, de valahogy annyira nem változott meg minden. Éppen egy kicsit, de még se.  A munkámról biztos nem fogok ide írni. De legyen annyi elég szeretem még mindig. Jó nekem is vannak olyan napjaim amikor nincs kedvem kiszállni az ágyból, de azért ez teljesen más mint amikor suliba játssz és tudod ez csak a te felelőséged. Ha nem mész be akkor csak neked származik bajod belőle. De itt ez már nem arról szól, a munkával a megélhetésedet és a családod megélhetését kockáztatod. Teljesen más mint régen. Azt hiszem nem teljesen, de azért felnőtt fejjel tudok néha gondolkodni. DE azt elárulom, mindig örök gyerek maradok. Nem ígérgetek meg nem mondok semmit mikor fogok újból ide írni. Amikor jól esik és olyan dolgok vannak amiket szeretnék megosztani. Emberi kapcsolatok terén mindig vannak hullámvölgyek és boldog percek. Úgy gondolom, ha az ember túlságosan jól érzi valakit magával, akkor egy kicsit a másik emberrel hullámvölgybe. Ez a kölcsönös hatás. De lehet rossz szóval fogalmaztam meg. Nem jut most eszembe semmi más jó.

Azon gondolkozok, hogy lehet nem kéne olyan össze visszásságba írogatnom. Ha nem inkább ki kéne emelnem egy témát és azt körbe írni. De annyi minden történt velem azóta, hogy nem is tudom hol kezdjem. Így lehet most nem is kezdek úgy bele.

Abba nem változtam, még mindig túl sokat gondolkodok. Néha apró részleteket túlságosan is túl tudom kombinálni. De az ilyen dolgokat nem lehet olyan könnyen elhagyni.

Végre itt a tavasz és végre nekem is, kedvem lesz több mindenhez. Jön a sok gyümölcs és a nyár, amire már van egy jó pár tervem már… Remélem a barátaimmal.

Megint eljött egy újabb korszak az életembe. Amikor azt érzem, hogy nincs szükségem erre a blogra. Sok eshetőség merül fel ilyen szituációkba. Vagy amikor nem szeretnék a dolgaimról beszélni, hiszen magam se tudom mit akarok valójában. Amikor élem az életem beszámolások nélkül és csak számomra fontos emberekkel osztom meg. Vagy az a köztes állapot amikor lenne miről írnom, de őszintén nem tudom, hogyan lehetne ködösítve és szépen megfogalmazni. De ez az a pont, amikor visszatérhetek az első kijelentésemre, hogy nem is akarok beszámolni róla. Így ez egy édes körforgás. A meló helyemet még mindig szeretem, vannak hullámvölgyek mikor nincs kedvem hozzá, de nem lehet mindig ugyan olyan hangulatba az ember. De vissza térve a bevezető szövegemre, azt szeretem volna kihozni a dologból még mindig nem szeretném bezárni, mert lám most is kedvet kaptam hozzá és gépelem be a sorokat. De most már nem érzek bűntudatott, hogy ha nem számolok be az életem minden apró gondolatáról.

Most ebben a pillanatban az életem olyan szakaszba lépet, hogy némi változásra megújulásra lenne szükségem, de mindig csak kigondolom, és nem teszek érte semmit és itt kezdődik a bak. Érzem ezt már unnom, ezt is kéne valami mást tenni. De még se lépek. De néha meg szeretem olyan hülye álmokba dédelgetni magam, de megtanultam megrázom magam és hamar visszaszállok a valóságba. De jó néha tévhitbe ringatni magad.   

Szerencsére ez a hét is hamar elfog szállni, hiszen Csütörtöktől már megint hosszú hétvége.  De Novembertől újult erővel vágok megint bele a munkába és újabb dolgokat tanulok amire már hónapok óta várok.

Néha saját magam bele bonyolódok a dolgokba, hogy kinek mit mondtam. Van egy rossz szokásom, hogy sok mindent elhintek ködösítve és mögé azt gondol az ember, amit akar. Igazán csak egy ember tudja valójában, hogy mögötte milyen belső tartalom van.
Újabb tanulságot tanultam megint a titkok nem sokáig maradnak leplezetlenül egy haveri társaságban. Legjobban olyan emberek lovagolnak, rajta akiknek nincs magán életük és féltékenység árassza el. De titkon reménykedek, hogy csak én nézem be. De ez már hónapok óta ez megy, csak remélni tudom, hogy lenyugodnak a kedélyek és visszatérünk a rendes kerékvágásba. De tudom jól soha nem lesz semmi se olyan, mint régen.

Őszintén meg mondom nem volt időm és erőm ide írogatni. :D Lehet felnőttem? Fú, azt kétlem, hiszen még mindig kérnek tőlem személyit. Valamelyik reggel is mentem melóba beugortam a boltba egy doboz cigiért. A pénztáros kérte a személyimet, és amikor átadtam közöltem mennyi idős vagyok, akkor sokkolta a dolog. Mondtam is neki igen nem suliba megyek valójában, ha nem dolgozni. Szeptembertől alá is írtam a munkaszerződésemet és csak annyit tudok mondani, hogy egyenlőre szeretem még a munkámat. Valahogy élvezem azt, hogy rohangálnom kell. De lesznek biztos olyan percek, amikor pokolba fogom kívánni.

Sok mindenről lenne mit írnom, de valahogy a ködösítés mostanság nem megy. Kimentem a formámból. De hát ha erőt veszek magamon és hát ha meg tudom azt osztani amit gondolok. Vagy csak mind kifogás. Már nem is tudom, de… Nincs, de inkább a saját tapasztaltból mondom, hogy lehet ködösítés után csak szarul jönnék ki a dologból. Tudom jól így is sok olvasómat elveszítettem. Itt a suli és sok ember most teljes erőből beleveti magát. Meg hát lehet sokan azt gondolták egy újabb oldal, ami szerkesztő nélkül árválkodik. De tévedtek még írogatni fogok ide.

Úgy érzem eljött egy újabb bejegyzés ideje. Nem hiszem, hogy sikerül mindent nagy vonalakba össze szedni, ami történt velem. Őszinte leszek mostanság eszembe se jutott a blogom. Lefoglal a munkás élet. Már kb. 1 hónapja dolgozok ott. Egyelőre szeretem. Annyit árulok el, hogy a melóm egyik része az, hogy a hotelnek adminisztratív dolgait végzem.  Ha jól tudom számviteli ügyintézőnek vettek/vesznek oda föl.  Most is nem rég végeztem, de kedves kis családom egyből elrontotta a kedvem. Lassan ott tartok a tehetném, menekülnék. Nem tudom, miért kell olyan hülyeségek miatt rám szólni. egyszerűen ki tud akasztani . Vasárnap óta ezt csinálja velem. Vagy lehet csak én kapom föl hamar a vizet. Nem tagadom nekem is vannak olyan perceim. Most ebbe a pillanatba még ezen a gondolkodás sem megy.

Így most dogozok, pihenek, bulizok és alig ülök itthon. De még minidig nem akarom bezárni az oldalt. Hiszen amikor kedvem szottyan akkor írogatok. Lehet majd ha lesz időm akkor elválogatom a cseréket. A kedvenceim maradnak majd fönt. De ehhez is kedv és idő kell. Nem is akarom tovább bonyolítani az életemről való szövegelést. Hiszen magam se tudom most mi van csak sodródom és élvezem minden apró percet. :D Meglepődök néha mostanság saját magamon is. De annyit tudok mondani ahogy barátnőm is fogalmazott a védjegyem lesz a lebukás. :D