Úgy érzem kifogytam a szavakból…  Őszinte leszek, meg is feledkeztem arról. hogy írjak. Felnőttem?? Nem lehet mondani, minden téren. De sok mindenbe már igen.  Több mint egy éve dolgozok. Szeretem még mindig, de vannak olyan napok amikor a pokolba kívánom. De szerencsére jönnek a hétvégék amikor feltudok töltődni. Vagy leamortizálódok. Úgy gondolom itt az ideje a sjaát éltemet terelgetni. Valahogy azon vagyok és kihasználok minden percét amit tudok.

Nem is tudom még miről írhatnák. Nincs olyan sok dolog amit megszeretnék osztani az internetes világgal. Talán annyit, hogy mióta dolgozok több mindent megengedhetem magamnak és felnőtt modjára próbálom beosztani a pénzemet. De lehet nem is felnőtt módjára, mert valamikor kijön az önző énem és magamra költök mindent. De arra rá jöttem, hogy az ember soha nincs megelégedve azal amilye van. Többet akar. De vettem magamnak egy csodás szép biciglit. =) Amit szerencsére nem bánok. Meg ott van a régen vágyott mobilom. Ami bevan iktatva még, hogy vegyek az egy új számítógép. Félek. hogy a mostani nem sokára tönkre megy. Így is már szegény nagyon vergődik.

A munkámról nem írok, nem is fogok. Hiszen tart a titoktartási kötelezettség. Ki tudja ki találja meg ezt a blogot. Egyenlőre nincs szándékomba kockáztatni a munkámat. Amit még érdemes leírni, hogy még mindig nem volt szerencsém a nyelvvizsgámat megszerezni, de lehet nem is lesz időm rá. Aztán mióta nem írtam jó pár centit nőt a hajam, de még mindig fekete. Nem sokára elérem a kívánt hosszúságot. A szabad perceimet pedig olyanokkal töltöm, akiket szeretek.. Néha kiborítanak és a pokolba kívánom őket, de azt hiszem nélkülük unalmas lenne az életem…

Tudodom ezek a percek is hamar elfognak illanni, hiszen mindenki kezd felnőtté válni és lehet szét fog illani a csapat. De azt az egyet tudom, megpróbálom értékelni most ami van.

Mindig vannak hullám völgyek az életünkbe. Az én életem lehet most a legjobban a tengerhez hasonlít. De néha sodrodok is a hullámokkal és hagyom, hogy csak történjenek a dolgok. Nem tudok néha jobbat. Már kezdek hozzá szokni , ha a munkámba van minden rendbe akkor a magán életem ér válságba. Ha a munkámba van gondok akkor a magán életem van a csúcs pontján. Egyenesen és simán soha nem mehet semmi. De szerintem így nem csak én vagyok.

A fogalmazás még mindig nem az erőségem. Főleg, hogy a gondolatom mindig előrébb jár mint amit leírtam. Ilyenkor kell mindig azt mondani magamnak, Anda állj lassíts. Sokszor elhangzik ilyen a fejembe.

Azt mondják nem változtam, de én még is azt érzem nem ugyan az ember vagyok aki voltam…

"Miért hagyom, hogy mások véleménye felülírja azt, amit én gondolok magamról? Miért próbálok az emberek kedvében járni, még akkor is, ha az hátrányos rám nézve? Olyan dolgokon is nevetek, amiket egyáltalán nem találok viccesnek. Miért? Hogy mások jól érezzék magukat? És mi a helyzet az én érzéseimmel? Merő udvariasságból nevetek és nevetésemmel igazolom mások tévképzeteit? Mennyire legyek udvarias és figyeljek oda másokra úgy, hogy közben én is jól érezhessem magam? Borotvaélen táncolok."

Zach LeBeau