Megint eljött egy újabb korszak az életembe. Amikor azt érzem, hogy nincs szükségem erre a blogra. Sok eshetőség merül fel ilyen szituációkba. Vagy amikor nem szeretnék a dolgaimról beszélni, hiszen magam se tudom mit akarok valójában. Amikor élem az életem beszámolások nélkül és csak számomra fontos emberekkel osztom meg. Vagy az a köztes állapot amikor lenne miről írnom, de őszintén nem tudom, hogyan lehetne ködösítve és szépen megfogalmazni. De ez az a pont, amikor visszatérhetek az első kijelentésemre, hogy nem is akarok beszámolni róla. Így ez egy édes körforgás. A meló helyemet még mindig szeretem, vannak hullámvölgyek mikor nincs kedvem hozzá, de nem lehet mindig ugyan olyan hangulatba az ember. De vissza térve a bevezető szövegemre, azt szeretem volna kihozni a dologból még mindig nem szeretném bezárni, mert lám most is kedvet kaptam hozzá és gépelem be a sorokat. De most már nem érzek bűntudatott, hogy ha nem számolok be az életem minden apró gondolatáról.

Most ebben a pillanatban az életem olyan szakaszba lépet, hogy némi változásra megújulásra lenne szükségem, de mindig csak kigondolom, és nem teszek érte semmit és itt kezdődik a bak. Érzem ezt már unnom, ezt is kéne valami mást tenni. De még se lépek. De néha meg szeretem olyan hülye álmokba dédelgetni magam, de megtanultam megrázom magam és hamar visszaszállok a valóságba. De jó néha tévhitbe ringatni magad.   

Szerencsére ez a hét is hamar elfog szállni, hiszen Csütörtöktől már megint hosszú hétvége.  De Novembertől újult erővel vágok megint bele a munkába és újabb dolgokat tanulok amire már hónapok óta várok.