"Két fajta ember van: Az Egyik mindig megmondja amit gondol...
  A Másiknak vannak barátai..."

Telses mértékbe egyet tudok érteni ezzel az idézettel. Hiszen ha mindig kimondanánk mit gondolunk akkor lehet egy ember se lenne a környezetünkbe.Hiszen néha az embereknek akaratlanul is gonosz, bántó dolgok juttnak eszébe. Hiszen sokszor még saját magunkat is szídjuk, hogy ilyen gondolat hogy fordulhatott meg a fejünkbe. Szerintem nem csak én vagyok így vele. Tényleg jó ha megosztjuk másokkal a véleményünket gondolatunkat. De soha nem mindegy kinek, ki mondja és milyen formátumba. Hiszen ennek a tálalásnak is van egy folyamata elöször is felméred a terepet, ha úgy érzed oda vág az a gondolat. Akkor szépen az ember megfogylmaza fejében, hiszen a fontos embernek akarod közlni, például nagyon nagy hülyeséget követ el szerinted, akkor az se mindegy hogyen köríted, vezeted fel és hozodd tutára mit is akarsz mondani. Hiszen ha egy közömbös emberrel áll szembe az ember akkor megmondja a magájét és lehet soha többet nem látod az életbe. De tényleg jó ha gondolataidat kifejted, de tényleg az is fontos, hogy nemmyire ismeritek egymást és milyen mély a kapcsoaltotok (ez lehet bármilyen formája) .
Hiszen ha mindent kimondasz és meggondolatlanul tálalsz mindent akkot tényleg nem, lesznek az embernek barátai, haverjai.
A másik oldalról se könnyű a közlő felöl hiszen nagyon sokrszor van az, hogy a fejedbe szépen megfogalmazod mit szeretnél mondani és mire arra kerül a sor nem jutt eszébbe a szép mondatok.
Amúgy az gondolat nyilvánításnak is két véglete van vagy soha nem keres többet az illető vagy mai napig ott van melletted és olyan mint ha nem mondtál volna semmit. Még akkor is ha bántó volt számára. De az tény azok sértpdnek meg a legjobban akiket jogosan vádolod elmédben fellállított gondolatiddal. Mikor szembesíted vele akkor meglepődik és mennekül, de idővel úgy is megbánja, hogy elfutott...