Tegnapi bejegyzésembe már szinte a kutyámtól búcsúztam el, amikor írtam kint feküdt az udvaron mozdulatlanul. Olyan 6-7 óra lehetett amikor egszer csak meghallotam kintről az ugatását. Felcsillanta  szemem és hirtelen kirugta magát és bejött a lakásba. Most az nem mondom, hogy szökdelve. Ha nem szépen komótosan, de megint egy kicsit erőre kapott. Ez a kuty még mindig velünk szeretne maradni. Pedig tényleg már felkészültem rá, hogy nem lesz többet nem is tudom hányszor sírattam meg. De most megint itt van. Hihetetlen milyen élni akarás van ebben az állatban.

Anyukám össze is futott a a tenyésztővel, ahonna vettük még. Meglepődött saját maga is, hogy még mindig él a kutya. A mi kutyáinka nem tudom, hogy a szeretetünk marasztalja itt, hiszen a puli kutyámat is nagyon szeretem és ő is több mint 18 éves lehetet mikor el kellet altani.

Így most kicsit fáradtan, de megkönnyebűlve gépelem be ezeket a sorkat. Nem sokat pihentem megint a hétvége alatt.

U.I: Azt hiszem egy kicsit frissítem az Anda menüt. :)