Várva várt klip. Vagy is amit napok óta várok. :) És szerintem nagyon jó lett. Megint nem csalódtam. :)

Végül egy kis olvasni való. Mennyire igaz.  (Bővebben)

Akik 1990 előtt születtek,

Megint neki ugrok a bejegyzésnek. Remélem most már sokkal, több sikerrel járok és nem fog elveszni a bejegyzés. Amikor először megírtam akkor lefagyott a gépem. Másodjára meg olyan ügyes voltam, hogy nem mentettem el és véletlen visszafele kattintottam és megint oda az egésznek. Harmadjára már nem volt energiám.

Így most harmadik neki futással végre tudok mesélni a csodás hétvégémről, de nem is itt kezdődött minden már az ünnepeke előtt. Valamiért pattanásig feszült hangulat volt érezhető itthon. Bár milyen apróságon már egy nagyobb veszekedés tört ki. Szerencsére nem mindig én voltam a porondon. Így folytak a hétköznapjaim, majd jött a hétvége és az ünnepek. Amikor az egész kiteljesedet és robbant minden. Így a hétfői nap során mindenki máshol töltötte az ünnepet. Így én is csak este jöttem haza. Után az elmúlt másfél napban egy szót nem beszéltem senkivel az égvilágon. Bele fáradtam az egészbe. Így végül valaki feladta, hogy nem beszélek és csak rám akaszkodva osztotta az eszet. Amire nem volt kedvem és nem is akartam újabb vitába keveredni, hiszen már említettem bele fáradtam és most nem mindent tartottam jogosnak. Hiszen nagyon félre értenek itt engem és kezdem, azt érezni bajok lesznek azzal, hogy nekem van itt a legnagyobb végzetségem. Hiszen kitaláltál lenézzek egyeseket. Ami egyáltalán nem igaz. Nem nézzem le, egyáltalán nem. Csak kitűztem egy célt amit elakartam érni és megvalósítottam. Az, hogy van egy elvárásom a munkával kapcsolatba az már más. Nem azért tanultam, hogy minimálbérét gürizek egy gyárba. Inkább egy irodába gürizek annyiért. Ennyi a lényeg szeretném a szakmámba maradni és ott gyakorlati időt szerezni. Ennyi a lényeg azért meg nem nézzek le senkit. Örülök annak, hogy neki van állandó munkahelye és még mindig kitartó. Hiszen ismerve magam bele tudok unni dolgokba. Sajnos. A lényegében nagyon el vannak tévedve, hogy hogyan gondolkozok, hiszen ki találták nem szeretnék nagyon melót találni az nem igaz. Szeretnék, csak a szakmámba.  Így most minimális kommunikációhoz eljutottunk.

Mint tegnap rá jöttem, hogy eddig abban a hittben voltam nekem csak középfokú végzetségem van. Mind addig ebben a tudatban voltam míg tegnap nem kellet a utána néznem. Végül felsőfokú van. Így is, hogy valaki a nyelvvizsga miatt nem veszi figyelembe, így most már helyre álltak bennem a képek. De jó, hogy leiskoláztattam magam néha. :D De nem én lettem volna, ha mindennel tisztába legyek.

Ha minden igaz, a héten már kézhez vehetem a mérlegképes könyvelői bizonyítványomat. Egy újabb papír, amivel a seggemet törölhettem. DE ha minden jól megy, majd neki állok a nyelvtanulásnak. Csak ki kell fognom egy olyat, aki kedvet ad az egészhez. Hiszen tanulmányaim során egyik német tanár se tudta felkelteni az érdeklődésemet a nyelv iránt. De talán egyszer megtalálom azt az igazit aki meghozza a kedvemet az egészhez.

Így végül egy hosszabb bejegyzést sikerült összehoznom. Remélem érthetően sikerült mindent egy bejegyzésbe összetömörítenem. De azért nem csak rossz és szomorú pillanataim voltak. Hiszen lehetek állszent meg ilyesmi, de nem szeretnék idegileg tönkre menni. Így mikor eljöttem otthonról próbáltam mindent a hátam mögé dobni és arra figyelni, ami éppen ott történik. Nem azon rágódni mi volt itthon. Sikerült is, mert tényleg belefáradtam és tudtam nem találok egyedül semmi megoldást rá. Állítólag apám elnevelt engem és védő burokban tartott. De ez már nem annyira igaz, mert úgy érzem sokat küzdöttem azért, hogy ezt az „Apa pici lánya” titulust lemossam magamról. Ezzel nem azt mondom, hogy nem szeretem az lenni. Hiszen azt tudom, hogy életembe annyi törődést nem kaptam mint akkor. De muszáj elengedni azt a dolgot és nem arra gondolni, hogy mi volt akkor. Ha nem azt venni figyelembe, hogy mi van most. De nem is mondom, azt hogy nem szeret a családom, mert akkor tényleg nagyot hazudnék és sajnáltathatnám magam. Hiszen tudom, hogy szeretnek. Soha nem tennének ki semmi pénzel az utcára, hogy menjek az utamra. Vagy cselekednének olyat haragból, amit később megbánnának. Jó szokott menni a vagdalózás szavakban és lelki terror. De melyik családba megy minden tökéletesen? Mondjatok nekem egyet, ha tudtok. Szerintem ilyen nincs. Esetleg akkor, amikor egyáltalán nem beszélnek csak egy fedél alatt laknak és semmi más. Hiszen én se vagyok tökéletes, szoktam hibázni, rossz hangnembe beszélni és néha meggondolatlanul olyan dolgot megszólni, amit utólag megbánok. De ez a család többi tagjára is vonatkozik. De legalább azzal is tisztába vagyok, hogy lehet a rokonság többi tagjának is néha egy mondatomat jobban el kéne magyaráznom és úgy elejteni valamit, mint ha csak most ismerkednének velem és nem ismernének. Mint például itt is mindent jobban kifejtve és bővebben írok le. De ezt néha nem szoktam megtenni a való életbe és félre értenek. Azzal az egy mondattal is, amit nem úgy gondoltam. Valamikor csak előre pörög az agyam és lassabban beszélek. Mint itt is mikor valamit visszaolvasok és nézzem kimaradt jó pár szó. Túl lassan pötyögök a gondolatmenetemhez képest. Pedig nem egy ujjal pötyögök és nem is írok szerintem lassan. Hiszen a sok honalap szerkesztésnek, MSN és hogy tanultam 2 évig gyorsgépírást. Csak valami ragadt és reflexszerűen gépelek. Hiszen ha valaki figyel és nagyon rákoncentrálok a gombokra tuti lassabban megy.

Nagyon elterelődtem a gondolataim és csak úgy jöttek egymás után a gondolatok, hiszen nem lehet mondani, hogy a szavak. Nekem nem szokásom hangosan mondogatni azt amit ideírok.

Jelentem egy kicsit jobban vagyok. De teljesen akkor leszek jobban, ha érezem már egy kicsit jobb a helyzetem és nem kilátástalan…

Feladom, Feladom. Másodjára veszik el a bejegyzésem. :S Így feladtam a dolgott.  A hétvégém kész káosz volt. De ezt kétszer is kifejtettem bővebben most másodjára már nem megy. :S Bocsánat.